Dalriada Nyárutó tekst piosenki i tłumaczenie. Posłuchaj MP3 i obejrzyj teledysk z Youtube oraz sprawdź chwyty.


Tekst piosenki

Így tért Atyáihoz az utolsó pogány besenyő
Száz csatában győztes, népet új hazába vezető
Szabad róna gyermeke, nem lázad többé, nyugton immár,
Kopjafák helyett templomok állanak már,
És a besenyők népe otthonra talál.

Ne aludj el, két szememnek szép világa,
Mert elindult ez földnek, ez égnek nagy királya,
Sereggel jő, háta mögött kard és kereszt,
Új hitre térít, Napunkhoz többé már nem ereszt.

Pusztákon széllel szárnyaló, büszke sasok népe,
Határok őre, az magyar földnek ékessége,
Nem áldoz többé, nem imád többé Égi atyát,
Kötve a szárnya, nem hallja már az Ősök dalát.

Szó mit sem ér, győzelmet már fegyver nem hozhat,
Fel kell hát venni jó népünknek az rabláncokat.
Kereszténnyé, és alávetetté kell itt lennünk,
Vagy hontalan, bús földönfutóként menekülnünk.

Földi vezérünk, Vadkan apánk, besenyők csillaga,
Állj ki és szólítsd lovas töményt az háborúba,
Vagy nyugvást adjál, kereszt jelét maga is vedd fel, hogy
Mi légyen a sorsunk, jó vezérünk, most döntened kell

Sem kereszttel, de Istenünkkel,
Viharral éneklő Őseinkkel,
Vélük leszek, még nem tagadok,
Égi Atyánk hitén maradok,
Veres az ég tovafelé.
Teremtőnk mosolyog errefelé,
Lovamnak hátán temessetek,
Testemen sírdombot emeljetek.

Így tért Atyáihoz az utolsó pogány besenyő
Száz csatában győztes, új hazába vezető
Szabad róna gyermeke, nem lázad többé, nyugton immár,
Kopjafák helyett templomok állanak már,
Végül Tonuzoba népe otthonra talál

Így tért Atyáihoz az utolsó pogány besenyő
Száz csatában győztes, új hazába vezető
Szabad róna gyermeke, nem lázad többé, nyugton immár,
Kopjafák helyett templomok állanak már,
Végül Tonuzoba népe otthonra talál… 

Edytuj tekst

Tłumaczenie

Dodaj tłumaczenie


Ostatnio szukane utwory:

I'll Show You Asia Monet

My life is a movie And everyone's watching So let's get to the good part And pass all the nonsense Sometimes it's hard to do the right thing Whe...


Boundless Asia Minor

Reach the endless fire Which is the light of my soul Reach the boundless depth Of a heart wasted in a grave Think about the past Which gives you sorro...


Preface Asia Minor

The stars of our fate Faded from heaven And therefore The earth grew dark The will of our minds Was as light as day And therefore The storm bl...


Mary, Did You Know? Asia Monet

Mary, did you know that your baby boy would one day walk on water? Mary, did you know that your baby boy would save our sons and daughters? Did you...


For My Sun Ashram

I want to give you summer in love, I want to leave over my pain, and we will dance all the night behind the stars and upon the moon. And I'll wish yo...


Last Kiss Ashram

Give me one last kiss Love me one more time Give me the last embrace Give me another kiss Give me your shining eyes Love me one more time...


Forgive me Ashram

Forgive me When the last rain Leaves the sky Leave your eyes Thinking about tomorrow with a great joy... Forgive me When the last rain...


Lady Ashram

You rise... Flowers blooming in my memories, Lady is charming me As a night at sea... It seems to fly, Forever we'll dance in the white lig...


Go Back Asia Monet

Rewind my jam Old school, take it back Throw up your hands Rewind my jam Old school, take it back Throw up your hands I remember the times we h...


1 Wish 4 U Asia Monet

I wake up in the morning Before the sun starts to rise But even though I’m tired You’d never see it in these eyes I know what I have to do And I...


I've Lost Myself Ashram

Dreaming of my pain / way i'm like a rose on a thorn bush and i stay in the shade the desert can kill me And I forget your name as I've lost myself ....


Madainn Tràth Ashtar

The pain and suffering will guide us To our Higherself, Where we shall see and feel, that there is no fear or struggle; Only the beauty of the soul....


First Star Ashtar

The foundations of our material world are in the realms of our consciousness. The physical reality you know, is not eaxctly what it seems to be; Fro...


She's Fiddling Ashram

Why don't you still if I hold ? Why do you walk in the rain ? Why don't you live day by day ? And she's fiddling Now she's fiddling Why do...


Watashi no Kare wa Hidarikiki Asaoka Megumi

Chiisaku nage KISSU suru toki mo suru toki mo Kochira ni oide to yobu toki mo yobu toki mo Itsu demo itsu demo kare wa hidarikiki Afureru namida wo nu...


Tolleranza zero Ashpipe

Benvenuti nel governo tolleranza zero Taci riga dritto o vai in galera Devi diventare produttivo attivo vivo freddo spietato e cattivo puoi solam...


Lucky's Song (My Dog) Ashram

she was my silence she was my love she was my friend but now she's gone she knew the secret she's in my soul she loved my essence... she was my dog m...


Spirit of the Rising Moon Ashram

Spirit of the rising moon, in the wind i come to you, like a desert needs the rain receive my hopes and set me free... In the dark i cross the door,...


Sweet Autumn Ashram

Faraway from your fragrance Faraway from your lips Faraway from your delicate storm Faraway from my dream Faraway from your sunshine Faraway from you...


Gdy ciebie nie będzie Asia Si

wczorajszy dzień jak rozmyty obraz choć nie chcę, wraca jak sen wczorajszy dzień jak rozbite lustro, co wróży pustkę i lęk bezpowrotnie znikasz we...


Ostatnio dodane piosenki

Another Day In Paradise

She calls out to the man on the street "Sir, can you help me? It's cold and I've nowhere to sleep Is there somewhere you can tell me?" He walks on...

Apologize

I'm holding on your rope Got me ten feet off the ground And I'm hearing what you say But I just can't make a sound You tell me that you need me T...

Wieś

Wszystko ma tutaj wielki sens ścieżki spętane przerażeniem świątek srożący się przy drodze i w ustach chleba kwaśny kęs Wszystko ma tutaj...

Sny

Nocami być razem jest prościej, we władzy ciała jest dusza, nic nas nie drażni, nie złości, poważnych tematów się nie porusza. Zamykam oczy i b...

Wolne

Chcę wolne od zaraz Chcę wyjechać daleko Chcę pobyć tam sama Chcę się poczuć tam lekko Chcę wolne natychmiast Chcę inny krajobraz I dźwięki,...

Wypalenie

Zeszłam ze szczytu w nowej sukience Nikt mnie nie widzi, może nadal tam jestem Byłam na szczycie, stamtąd trudno jest dostrzec Że w mieście moim są...

Chcę Być z Tobą

Nie rozumiesz Nie rozumiesz Jak bardzo kocham Cię ! Czy to wszytko poszło w piach? Czy to wszystko zniszczył czas ? Płoniemy, płoniemy Teraz p...

Freon (ft. Dawid Podsiadło, Duit)

[Zwrotka 1: Oskar] Później leżą patrząc w sufit, to spółka w takich bajkach Szlugi, potem drugi, kółka z Lucky Strike'a Na podłodze sterta ubrań: m...

Zabierz tę miłość (ft. Julia Wieniawa)

Zabierz tę miłość Nie mogę jej już znieść Uczucia giną Jak deszcz i śnieg Poganiam je Wyprzedzasz mnie Przecież też wiesz Mijamy się Moja ni...

Patoreakcja

[Intro: Rafał Walentynowicz] O 15:30 Solar i Białas w asyście ochroniarzy, policji i straży miejskiej pojawili się w Liceum im. Batorego w Warszawie....

Za krótki sen (ft. Dawid Podsiadło)

To był tylko za krótki sen Przeleciałam przez palce w cień Tuż pod tafla się rozbił nurt Szara woda porwała mnie To był tylko za krótki sen Pow...

Przypływy (ft. Ralph Kaminski)

Z prądem przypłynąłeś do mnie Zatrzęsienie Krąży we mnie teraz wszystko Dokąd – nie wiem Czy to normalne jest By z dnia na dzień oszaleć tak M...

Fiołkowe pole

Słodka jak truskawki latem A trzyma w łapie tylko kubek słonych łez Skromna jak pole fiołkowe I to w ponury dzień Ej, chyba dzwoni kurier Tylko s...

2:00

Nie wiem czy to miało sens Hulać tak, hulać tak Kolejny raz Carpe diem z dnia na dzień A potem sza Cicho sza, cicho sza Sorka za ten telefon...

Julia w Mieście

Na serio tak wleciała z takim różowym outfitem, cała odpalona Wyszła z limuzyny Wchodzę do szkoły dobrze ubrana SGH, Dolce Gabbana Wreszcie Juli...

Wakacje w Warszawie

Wakacje w Warszawie idą całkiem płynnie Ty wciąż tańczysz, ja wciąż oblewam siebie winem Taki chyba biznes Robię ci już setne zdjęcie Sama nie wie...

Zakochałam się w nieznajomym

Zakochałam się w nieznajomym Zobaczyłam go w tramawaju Chyba w dziesiątce Na wyścigi bez biletu błądzę Na pierwszą lekcję nieprzygotowana Spóźnię...

Morda nie szklanka

nie byłem sam choć bylem sam i mówię wam, ze to zero dram i mogę grać dalej stać nie będę bać się uwierz waść nie chcesz mnie znać nie chce c...

Wróciłeś nad ranem

Niech widza jaka z nas jest para Od różańca i browara Wszyscy się na nas patrzą W rytm tańca klaszczą Zobacz jestem idealna spadam z nieba jak ma...

To ja

Wow Chuja kładę na was robię czystkę Niepozorny chłopiec, który rozjebie Ci biznes Wkoło cały dzień, cały dzień piszę listy Sobel przecież nie jes...

Inne piosenki wykonawcy

Hollórege

Nyáridő vagyon, csillagárnyakon táncol éjjel a holdvilág lenyugvó napon, hollószárnyakon jő tizenhárom madár tizenhárom madár dézsmálja az király...

Hazatérés

Hajdanán-danában, szél, róna honában, élt egy vitéz, neve Szépmező Szárnya. Bölcs Puszta véréből, Arany Ős szívéből tűz lelke hozta az Alsó Világra...

Szentföld

Ott, ahol minden kőből a múlt emléke száll, Ott, hol a fáradt vándor otthonra talál, Ott, ahol ősi titokról mesél a szél: Őrtűz, amely nem lankad, lob...

Szent László (2cz.)

"Ide, ide jó vitézek!" Gyüjti népét Laczfi Endre: Hát egyszer csak vad futással Bomlik a pogányság rende; Nagy tolongásnak miatta Szinte már a föld is...

Hej, virágom

Hajnalra pirkan, kürt hangja harsan, mint víznek árja, indul a sok had, csillag az égen, fűszál a réten, nincs annyi, mint a szép lovas sereg. Mi...

Hírhozó

Közönynek, bűnnek tengerén, Haló fajta, lobbanó remény, Menedéket nem kívánok, és Nem hajt már a vér, Vele még nem elég az áldozat, Szeme ég, feledék...

Szondi Két Apródja (1cz.)

Felhõbe hanyatlott a drégeli rom, Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja; Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom, Tetején lobogós hadi kopja. Két ifi...

Hozd El, Isten

Hosszú utam gondja, kínja, száz könyv lapja meg se bírja, ezer dal sem mondhatja el, mit ég madara énekel. Volt, mi fájt, és jött, mi ártott, ké...

Szondi Két Apródja (2cz.)

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond, Pattog a bomba, és röpked a gránát; Minden tüzes ördög népet, falat ont: Töri Drégel sziklai várát. „Szép...

Hunyadi és Kapisztrán nándorfehérvári diadaláról

Keresztény Kapisztrán János, ferences barát bús Magyarországba indult, hallván sok baját, hallván rút széthúzásokról, sok békétlenségről, hallván szor...

Igaz Hittel

Kellesz nekem, igazság szava.. Csillag vezet, és majd eljutok oda, ahol Virágok élnek, s világok égnek.. De nincs még talán minden oda. Engedj tovább...

Ìgèret

Fordulj kedves lovam napszendület felé, úgyse jövünk többet soha visszafelé. Messze földre megyek elbujdosok innen, szép szülőhazámat nem látom meg...

Igazi Tüz

Hóborította sírdombok között Keresem elmúlt idők szavát Volt ki elment, volt ki feladta Volt ki értük is, de ment tovább Dal lett a szóból, ének...

János Pap Országa

Büszke, harcos, kalandor nép Volt a magyar nemzet, Kétélű kard, mely ha moccant, Jobbra-balra sebzett S jobbra-balra, merre fordult, A fegyvernek...

Komámasszon

Az uramnak ördög bújt a bocskorába, Három hete hogy iszik a korcsmába’, Haza-haza jövöget, engem jól megvereget, Komámasszony, Haza-haza jövöget,...

Kikelet

Gyűlöl a sors, mert igaz ősi Ha bujdosó is, rejtett, titkos, Megfáradt, de él még vérünk, s Maradt tiszta. Sosem piszkos. Lángtengeren, vérözönbe...

Kinizsi Mulatsága

Szép Erdélyországnak földje nagy vészben vala, jõ, közelg az rút pogánynak szörnyû sok hada. Dúl, rabol, és pusztít, gyilkol, vassal, és tûzzel,...

Mégegyszer..

Bús fejünket vad kősziklák; rejtögetik, lappontgatják. Jártunk-keltünk eltakarja, erdők, berkek bús avarja. Amerre bujdokol, erdőn-hegyen át, Ne...

Középeurópai Hobo Blues III (Deák Bill Gyula cover)

Jártam az úton, mit keresztfák kísértek, Jártam a földön, ami még megmaradt, Jártam a réten, hol tankok legeltek, Jártam az erdőn, hol nincs többé...

Julianus Útja

Az én uram, jó béla király Így szólt hozzám fényes palotában: Messze tekintek, el napkelte iránt, Tudnom kell, hogy állunk népünk dolgában! Hallottam...

Leszek A Csillag

Elmúlt korok elmúlt partján, mesén, regén túl, Boldoghonnak jó gazdája, a Napot Nézõ Úr, tovább indult, útra lépett, a Felsõ Világba, S útravalóul,...

Leszek A Hold

Éjszaka Lángja, Hû fiad gyámja, Hej, maga Táltos Hold-Anya, Útra ha lépünk, míg hazaérünk Kísérd a léptünk, vezess haza. Új hold, éji dal, lángot...

Moldvageddon

Kerek utca, kicsi ház, benne legény, mit csinálsz? Kerek utca, kicsi ház, benne leány, mit csinálsz? Csinosítom magamat, várom a galambomat. Csinosíto...

Napisten Hava

Nem fénylett még nap, se hold, sem csillagok, Hideg volt a föld, és sivár, üres pusztaság, Vad sem verte fel az éjnek menedékét Nem bolygatta meg s...

Puszta Föld

Hetvenkedve erejével, tarjagos, bősz főurak, rimákkal, föld szemetével, honi méltóság így mulat. Igricekkel, regősökkel övre ezüstös tükörrel,...

Napom, Fenyes Napom

Árva ősök árva sarja, nem maradott föld, se ház, ételem, mint ég akarja, s majd az Isten felruház. A kék égnek volt rám gondja, éltem, mint réte...

Megöltek egy legényt

Megöltek egy legényt Sárgaréz lószerszámért, Belévetették a Tiszába Jó nyergéért, piros pej lováért. Tisza be nem vette, Partjára vetette, Arra jár eg...

Ötödik Nap

Élet tört fel dalaikból, Lángolt szívükben a harag, Iszony csengett szavaikból, S testükből emeltek falat. Nézték gyermekek halálát, És csak sírtak te...

Néma Harangok

Másként kezd sütni a nap az égről. Ősz lett tavaszból, tél az őszből, (Az) időnek járását nem állítja semmi: Meg kell hát halni, és semmivé lenni. Az...

Mennyei Harang

Jó régvel,már hajnal,lám elindulék, zöld mezõ útjába, harmatnak ágyába, s ott, útban hallám az mezõ énekét, s ím, annak végén búzamezõt lelék. Sz...

Népdal

Hatalmas hegy az élet vizén, Kíváncsi vágy a szíved mélyén Merre száll a kimondott szó, Ami el nem mondható?! "Ha én elmegyek, Még a fák is sírnak Gy...

Szabad Madár

Hidegen fújnak a szelek, Hidegen fújnak a szelek, Hidegen fújnak a szelek, Azok nem jót jelentenek! Hidegen fújnak a szelek, Azok nem jót jelente...

Szent László (1cz.)

Monda Lajos, a nagy király: Eredj szolgám, Laczfi Endre, Küldj parancsot, mint a villám, Köss nehéz szablyát övedre: A tatártól nagy veszélyben Forog...

Táltosok álma

Gaz fertelmeknek kútfője, Elfogattál, megmérettél Pálcát tört bírád feletted, Törvény által hogy ítéltettél, Bűnöd-vétked nem vallottad, Régi hit...

Táltosének

Tudó, büszke, ékes, szabad, Napot éri, ha felzeng szavad. Énekedben Tavasz sarjad, Fénylátóként minden sarjad, Éli majd, várja, mi jő, Hó alól Nap vi...

Thury György balladája 1. rész

Három nap jött fel az égre, három baljóslatú jel, Nehéz időknek nagy vitézi ragyogtak, lám, e földön fel, Lándzsa, kard, és kopjatörés volt jó vitéz...

Tavasz Dala

Tán most lészen vége mindennek, mi szabad. Idegen üldözi legjobbjaink, és mi marad, Elfelejti majd, dicső őseink, múltunk. Új hitet, új életet kell...

Tavaszköszöntő

Hej regö-rejtem, sosem felejtem a napnak ragyogását, holdnak lángolását, a csillagok világát! Hej regö-rejtem, sosem felejtem a szél zúgó sza...

Tündérkert

Bánat, bánat, de megettél, mennyit a földbe nem tettél, be jobb volna, odatennél, csak a búval ne értenél. Meg kell a búzának érni mert minden n...

Téli ének

Jönnék, hogyha várnának, keserû - kínos vártának Keserû - kínos rabja nem lennék... Maradnék, hogyha hagynának, tüzes lépteim szárnyának Ellent nem...

Vándor-Fohász

Mezőn széllel járó, Szép lovas vitézek, Napkeletről tűzvihar Rohan már felétek. Átkozott bősz förgeteg, Földetek eléri, Holtak, láncra fűzöttek Jajsz...

Úri toborzó

Hússzor ezer kapás paraszt nyeli dühét, búját, éhét, hajtják védni, mit nem ismer, s nem látja bajai végét. Állj fel, állj ki, te hazád is, add...

Thury György Balladája 2. rész

Fehérvár erődjében búsul Hamza bég, Az töröknek híres bajnoka Délről jő a portya, sereget pusztítja, Minden módon őket zargatja. Fel, Palotára, indulj...

Világfa

Fenn nagy égen kerekedik egy fekete felhő, hej rege rejtem, rejtem, Út porából, zöld mezőben hajt ki cifra erdő, hej rege rejtem, rejtem, Abba nődögél...

Világfutó Szél

Egyszer kértem, szél lettem, a nagyvilágot értem. Másszor kértem, víz lettem, Virág közé befértem. Víz csókolta virágot, harmat hajnalt köszöntött, S...

Védj Meg, Láng!, 1. Rész

Felszállóban a hajnali dér. Ne sírj, Lelkem, űz a vér! Szép Vitézem, lóra ne ülj! Ellenség most nem menekül! Elment a harcba a Kedvesem, Nélküle mit...

Vérző Ima

Összetört álmok tükrében Pergette vissza életét Nemesre-jóra-szépre született De kihívta gonosz végzetét. Halandó teste megtöretett, És évei szá...

Zivatar

Föld, mi szült, Te vagy a fény, Te vagy a kezdet, véled éled új remény. Dal, mi vár, jele az égen, sötétből napra vált, büszke-épen. Fele zivatar, fe...

Védj Meg, Láng!

Védj meg láng, Erdő mélye rejt el. Nem vezet út, nehogy Így érjen el a végzet. Nézz hát rám! Bánat nem felejt el. Szép Daliám Hol lellek hát m...

Tűzhozó

Tavaszáról lerí most hogy Mező nyílik, ének harsan Hajnal illatot hoz szél Telet kíván vissza halkan Fényes nap, szép csillagok Utat megmutassatok Fé...

Zách Klára

Rossz idõket érünk, Rossz csillagok járnak. Isten ója nagy csapástól Mi magyar hazánkat! Királyasszony kertje Kivirult hajnalra: Fehér rózsa, p...

Virrasztó

Mily számmal valátok, az fertelmes pogányi. Mily haddal nyomátok- rabot, kincset találni. Mily vészben valának szabadjaink végvári. Mint űztök falá...

A juhászlegény balladája

Szép sarjú juhászlegény őrözgeté végtelen sok johát, ezer báránykáját, és amint ott őrzé, nagy szívvel keríté, fúja, fúvogatja mindig furulyáját....

A Szikla Legendája

Sem Maros két partján tenger csodafűvel, sem imádságokval, sem jámbor énekvel, nem tudták javasasszonyok megjajítani a rég betegen halódó szegényem...

A rab gólya

Árva gólya áll magában Egy teleknek a lábjában, Felrepûlne, messze szállna, Messze messze, Tengerekre, Csakhogy el van metszve szárnya. Várja,...

A Hadak Útja

Búcsúzom, jó fiaim, szép lányaim, népünk mint levél õsz fa ágain, megtipratott, szétszóratott, immár holdas éjbe indulok. Hadúr, hallván hû vitéz...

A Dudás

Égi bika, láncot szegő, éjjel kelő, hajnalt verő, két szarva közt, két szemével, fényes Holdat is öklelő. Fekete, mint éj sötétje Tűz előtte, lá...

A Galagonya

Őszi éjjel izzik a galagonya izzik a galagonya ruhája. Zúg a tüske, szél szalad ide-oda, reszket a galagonya magába. Hogyha a Hold rá fátylat eres...

Áldja meg az Isten

Áldja meg az Isten azt az édesanyát, Ki katonának neveli fel a fiát, Húsz évig tartja világ pompájára, Húsz év után adja fekete gyászra, Szólnak ott a...

A Nap és Szél Haza

Szegény asszony, volt neki hét fia Járt nap-nap után napszámba. Egy nap nem kapott már más egyebet, Egyetlen csupor sebes tejet. Lelkére kötötte...

A Walesi Bárdok (3cz.)

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal London utcáin ez? Felköttetem a lord-majort, Ha bosszant bármi nesz! Áll néma csend; légy szárnya bent, Se künn, nem hal...

Borivók Éneke

Adjon isten szekeret, A szekérnek meg kereket, Üvegemnek feneket, Abból iszom eleget Még a hírit elviszik, Hogy a magyar bort iszik, Pedig terüngetté...

Áldás

Adott, és nevelt, kacagó, dús ártatlan világ, zengte énekét, Nap ragyogta színes hajnalát. Nyárról énekelt, fakadó, még sápatag virág, élte életét, f...

A Walesi Bárdok (1cz.)

Edward király, angol király Léptet fakó lován: Hadd látom, úgymond, mennyit ér A velszi tartomány. Van-e ott folyó és földje jó? Legelõin fû köv...

Ágnes Asszony (2.cz)

Nosza sírni, kezd zokogni, Sûrü záporkönnye folyván: Liliomról pergõ harmat, Hulló vizgyöngy hattyu tollán. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. „Méltóság...

Ágnes Asszony (1.cz)

Ágnes asszony a patakban Fehér lepedõjét mossa; Fehér leplét, véres leplét A futó hab elkapdossa. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. Odagyûl az utcagyer...

Amit ad az ég (Álmos búcsúja)

Ülj le mellénk, ülj a tűzhöz, táltos szívű, jó öreg, beszéld el idők folyását, meséld el az életed. "A végtelen róna szívében volt az én szülőhazám...

Árpádházi Margit Balladája

Néztem az égen kirajzolódó görög éjszakát Csillagfény tengerében. Jó uram koldusként, vakon kereng a Hatalmas várnak börtönében. Hová vet sorsom,...

A Walesi Bárdok (2cz.)

Egymásra néz a sok vitéz, A vendég velsz urak; Orcáikon, mint félelem, Sápadt el a harag. Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik. - Ajtó me...

Bor Vitéz

Ködbe vész a nap sugára, Vak homály ül bércen völgyön. Bor vitéz kap jó lovára: "Isten hozzád, édes hölgyem!" Vak homály ül bércen völgyön, Hűs szél...

Futóbetyár

Futóbetyár, kínnal éhes, éje nincsen, napja véges, üldözi kard, fegyver, törvény, földönfutó szülőföldjén. Ácsolják tán már a bitót, Kerítenek hóhért...

Hajdútánc

Nosza hajdú, fürge varjú Járjunk egy szép táncot! Nem vagy fattyú, sem rossz hattyú Kiálts hát egy hoppot! Szájad mondjon, lábad járjon Egy katon...

Csillagok dala

Látni, élni, hajnalt remélni Örökölni a csillagok dalát Álmodni vágyni, szél szárnyán szállni Hajnal végén, hegyeken, felhőkön át Jön majd világr...

Búsirató

Fellegbe öltözött napom, kihunyóban van csillagom, Kelljen tetőled elválnom, kedvemre termett virágom Ha kedvemre is termettél, mégis bánatot szerezté...

Hajnalpír

Hallod, a szél hogy sír, ha Ősök hangját hozza... Látod, bús átkunk, testvér testvér vérét ontja... Érzed, a vér meglódul, a szív fellángol, hinni,...

Búcsúzó

Ideje már bujdosásimnak, Eljött már távozásomnak. Bús-szomorú utazásomnak, Fájdalmas és nehéz búcsúzásomnak. Angyalodat én Istenem, Küldjed hogy kísé...

Hajnalünnep

Szívem úgy várja a csillagokat, Bocsásson rám Véled álmokat. Boritaltól, ha bódul a nép, Nem sejti senki, ha küszöbe lépsz. Vezet az út csillag a...

Égnek Ostora

"Sok év múltán, ha tűz mellett regét, mondát énekelnek, ősz fejű öreg is lesz ott, s régmúltra fordítják a szót, idézik múlt dicsőinek, apáiknak, ősei...

Galamb

Látom a szép eget fölöttünk fényleni, Békesség csillagát rajtunk lengedezni. Talán vérmezőben háromszínű zászló, A Seregek Ura legyen oltalmazóm! Nem...

Hamu és gyász

Elmúlik lassan, minden mi él, mi fiatal, és új utat remél, ha el meri mondani bánatát. Mint a megsárgult levél. Hiánya csendben, tétován fáj, a míg s...

Égi Madár

Miért búsulsz kenyeres, midőn semmid nincsen? Jó az Isten, jót ád, légy reménységben. Fölnyílik az idő majd az gyönge fűre, Hová szemünk lát, elbuj...

Dózsa rongyosa

Parasztvezér, szava eleven láng, kereszteshadak, kapán, kaszán, hangjuk égre zeng, dühük égő, úrféle nem maradhat élő, éhes áradat, üszök és rom, düh...