×

Wyszukaj artykuł


Podaj imię i nazwisko autora

Podaj tytuł szukanej piosenki

Dalriada Thury György balladája 1. rész tekst piosenki i tłumaczenie. Posłuchaj MP3 i obejrzyj teledysk z Youtube oraz sprawdź chwyty.



Tekst piosenki

Három nap jött fel az égre, három baljóslatú jel,

Nehéz időknek nagy vitézi ragyogtak, lám, e földön fel,

Lándzsa, kard, és kopjatörés volt jó vitézlő oskola,

Karddal védték így a békét, mezei legény, és katona


Kevés oly vitéz termett a világra, mint Thury György,

Hálával emlegette a pogánytól elgyötört föld,

Két bősz sas közt, egyik sem jobb, szenvedett a nemzetünk,

Híres vitéz, végváraink csillaga volt Ő nekünk.


"Zöldítsétek egek hamar az erdőket,

Hogy próbálhassuk már nyugodt fegyverünket! "


Szabad ország, vérrel vett béke,

Utódainknak öröksége,

Ezért küzdünk, ennek élünk,

Pusztul, romlik nemzedékünk,

Áldozatunk nem hiába,

Fény derül majd a hazára-


Beste pogánynak soha barátja nem voltam, nem leszek,

Rongyos vitéz jómagam is, de mégis győzelmet veszek

Rajta legények, zsoldunk fogytán, csapjunk rájuk igazán

Víg örömmel, fegyverünkkel, forgolódjunk szaporán


Zöldüljön fel föld és erdő, adjon az ég most szép nyarat,

Hadd forogjon hadi szerszámunk, ritkítsuk a pogányokat,

Kontyos fejjel díszítjük fel végváraink kapuját,

Hadd lássa meg, hadd tudja meg, eddig jöttél, ne tovább.


Szabad ország, vérrel vett béke,

Utódainknak öröksége,

Ezért küzdünk, ennek élünk,

Pusztul, romlik nemzedékünk,

Áldozatunk nem hiába,

Fény derül majd a hazára.


"Zöldítsétek egek hamar az erdőket,

Hogy próbálhassuk már nyugodt fegyverünket!

Ellenségeinkkel egyszer hogy kikeljünk,

Török pogányokkal vígan megütközzünk."


Szabad ország, vérrel vett béke,

Utódainknak öröksége,

Ezért küzdünk, ennek élünk,

Pusztul, romlik nemzedékünk,

Áldozatunk nem hiába,

Fény derül majd a hazára.


Szabad ország, vérrel vett béke,

Utódainknak öröksége,

Ezért küzdünk, ennek élünk,

Pusztul, romlik nemzedékünk,

Áldozatunk nem hiába,

Fény derül majd a hazára. 

Edytuj tekst

Tłumaczenie

Dodaj tłumaczenie

Dodaj komentarz


Ostatnio szukane utwory:

The Moon Is Made Of Gold

Rickie Lee Jones

Don’t feel bad because the sun went down The night has wealth untold Just keep watching and you soon will see The Moon is Made of Gold Now the stars...


The Ballad of the Sad Young Men

Rickie Lee Jones

Sing a song of sad young man Glasses full of rye All the news is bad again so Kiss your dreams goodbye All the sad young men Sitting in the bars Know...


The Magazine

Rickie Lee Jones

Homeboys calling from the corners Station to station for the Magazine But her pages are turning out the lights in the windows And all that you're r...


Traces of the Western Slopes

Rickie Lee Jones

We go down round The far side of the tracks Lolitas playing dominoes and poker Behind their daddy's shacks Vacant-eyes, glue-face boys On a pearl...


Up From The Skies

Rickie Lee Jones

Tell me everything I just want to talk to you I won't do you no harm I just want to know about your different lives On this is here people farm I hea...


Atlas' Marker

Rickie Lee Jones

Maybe you want another world One where heaven doesn't weigh so much Maybe you'll find another girl One you can feel when you do not touch Well, I've g...


Tried To Be A Man

Rickie Lee Jones

'Round here we don't need no one trying to set us straight Heck, I got a red neck in plaid suit And he's on TV real late balalaikas tolling Sheba play...


Deep Space

Rickie Lee Jones

These stars no one else can see Trapeze the height of thee, vanish as they call These blues no one else can hear No one else can sing this one for...


We Belong Together

Rickie Lee Jones

I say this was no game of chicken You were aiming your best friend That you wear like a switchblade on a chain around your neck I think you picked...


Bayless St.

Rickie Lee Jones

There’s a house at Bayless Street I left when I was tired, There’s a dog in a backyard He watches the moon for me. Lay down All these easy times...


Bonfires

Rickie Lee Jones

There's just one thing before I go You are the sweetest boy I know I've lived my whole life in the past But I awoke last night at last I thought I’d...


Away From The Sky

Rickie Lee Jones

For all that it cost him he never did complain The chicken-headed man feathering the rain But the last bus is tired and everybody's gone And the horse...


Comin' Back to Me

Rickie Lee Jones

The summer had inhaled and held its breath too long The winter looked the same, as if it never had gone And through an open window where no curtain h...


After Hours

Rickie Lee Jones

All the gang has gone home Standing on the corner All alone You and me, streetlight We'll paint the town - gray Oh, we are so many lamps Who have los...


Where I Like It Best

Rickie Lee Jones

I wanted to pray I wanted to let you go on your way I wanted to know why they laid there Dying in the streets next to the restaurant Where people were...


Coolsville

Rickie Lee Jones

I and Braggar, and Junior Lee, well that's the way we always thought it would be In the Winston lips of September, how we met Decked out like ac...


Company

Rickie Lee Jones

I'll remember you too clearly But I'll survive another day Conversations to share When there's no one there I'll imagine what you'd say I'll see...


Woody and Dutch on the Slow Train...

Rickie Lee Jones

Dutch took 'em on the slow train to Peking on La Brea Avenue To find the Stax and Sun They was reaching to get to They was a rappin the fat scat...


Young Blood

Rickie Lee Jones

Take a walk around midnight in the City Young Blood is hiding there somewhere If you're looking for something to do There's always something happen...


Wild Girl

Rickie Lee Jones

Wild girl, you must have been a terror When you were young Your mamma must have let you run, Let you run free... But it wasn’t very nice Eating all...



Ostatnio dodane piosenki

Another Day In Paradise

She calls out to the man on the street "Sir, can you help me? It's cold and I've nowhere to sleep Is there somewhere you can tell me?" He walks on...

Apologize

I'm holding on your rope Got me ten feet off the ground And I'm hearing what you say But I just can't make a sound You tell me that you need me T...

Wieś

Wszystko ma tutaj wielki sens ścieżki spętane przerażeniem świątek srożący się przy drodze i w ustach chleba kwaśny kęs Wszystko ma tutaj...

Sny

Nocami być razem jest prościej, we władzy ciała jest dusza, nic nas nie drażni, nie złości, poważnych tematów się nie porusza. Zamykam oczy i b...

Wolne

Chcę wolne od zaraz Chcę wyjechać daleko Chcę pobyć tam sama Chcę się poczuć tam lekko Chcę wolne natychmiast Chcę inny krajobraz I dźwięki,...

Wypalenie

Zeszłam ze szczytu w nowej sukience Nikt mnie nie widzi, może nadal tam jestem Byłam na szczycie, stamtąd trudno jest dostrzec Że w mieście moim są...

Chcę Być z Tobą

Nie rozumiesz Nie rozumiesz Jak bardzo kocham Cię ! Czy to wszytko poszło w piach? Czy to wszystko zniszczył czas ? Płoniemy, płoniemy Teraz p...

Freon (ft. Dawid Podsiadło, Duit)

[Zwrotka 1: Oskar] Później leżą patrząc w sufit, to spółka w takich bajkach Szlugi, potem drugi, kółka z Lucky Strike'a Na podłodze sterta ubrań: m...

Zabierz tę miłość (ft. Julia Wieniawa)

Zabierz tę miłość Nie mogę jej już znieść Uczucia giną Jak deszcz i śnieg Poganiam je Wyprzedzasz mnie Przecież też wiesz Mijamy się Moja ni...

Patoreakcja

[Intro: Rafał Walentynowicz] O 15:30 Solar i Białas w asyście ochroniarzy, policji i straży miejskiej pojawili się w Liceum im. Batorego w Warszawie....

Za krótki sen (ft. Dawid Podsiadło)

To był tylko za krótki sen Przeleciałam przez palce w cień Tuż pod tafla się rozbił nurt Szara woda porwała mnie To był tylko za krótki sen Pow...

Przypływy (ft. Ralph Kaminski)

Z prądem przypłynąłeś do mnie Zatrzęsienie Krąży we mnie teraz wszystko Dokąd – nie wiem Czy to normalne jest By z dnia na dzień oszaleć tak M...

Fiołkowe pole

Słodka jak truskawki latem A trzyma w łapie tylko kubek słonych łez Skromna jak pole fiołkowe I to w ponury dzień Ej, chyba dzwoni kurier Tylko s...

2:00

Nie wiem czy to miało sens Hulać tak, hulać tak Kolejny raz Carpe diem z dnia na dzień A potem sza Cicho sza, cicho sza Sorka za ten telefon...

Julia w Mieście

Na serio tak wleciała z takim różowym outfitem, cała odpalona Wyszła z limuzyny Wchodzę do szkoły dobrze ubrana SGH, Dolce Gabbana Wreszcie Juli...

Wakacje w Warszawie

Wakacje w Warszawie idą całkiem płynnie Ty wciąż tańczysz, ja wciąż oblewam siebie winem Taki chyba biznes Robię ci już setne zdjęcie Sama nie wie...

Zakochałam się w nieznajomym

Zakochałam się w nieznajomym Zobaczyłam go w tramawaju Chyba w dziesiątce Na wyścigi bez biletu błądzę Na pierwszą lekcję nieprzygotowana Spóźnię...

Morda nie szklanka

nie byłem sam choć bylem sam i mówię wam, ze to zero dram i mogę grać dalej stać nie będę bać się uwierz waść nie chcesz mnie znać nie chce c...

Wróciłeś nad ranem

Niech widza jaka z nas jest para Od różańca i browara Wszyscy się na nas patrzą W rytm tańca klaszczą Zobacz jestem idealna spadam z nieba jak ma...

To ja

Wow Chuja kładę na was robię czystkę Niepozorny chłopiec, który rozjebie Ci biznes Wkoło cały dzień, cały dzień piszę listy Sobel przecież nie jes...

Inne piosenki wykonawcy

Hollórege

Nyáridő vagyon, csillagárnyakon táncol éjjel a holdvilág lenyugvó napon, hollószárnyakon jő tizenhárom madár tizenhárom madár dézsmálja az király...

Hazatérés

Hajdanán-danában, szél, róna honában, élt egy vitéz, neve Szépmező Szárnya. Bölcs Puszta véréből, Arany Ős szívéből tűz lelke hozta az Alsó Világra...

Szentföld

Ott, ahol minden kőből a múlt emléke száll, Ott, hol a fáradt vándor otthonra talál, Ott, ahol ősi titokról mesél a szél: Őrtűz, amely nem lankad, lob...

Szent László (2cz.)

"Ide, ide jó vitézek!" Gyüjti népét Laczfi Endre: Hát egyszer csak vad futással Bomlik a pogányság rende; Nagy tolongásnak miatta Szinte már a föld is...

Hej, virágom

Hajnalra pirkan, kürt hangja harsan, mint víznek árja, indul a sok had, csillag az égen, fűszál a réten, nincs annyi, mint a szép lovas sereg. Mi...

Hírhozó

Közönynek, bűnnek tengerén, Haló fajta, lobbanó remény, Menedéket nem kívánok, és Nem hajt már a vér, Vele még nem elég az áldozat, Szeme ég, feledék...

Szondi Két Apródja (1cz.)

Felhõbe hanyatlott a drégeli rom, Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja; Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom, Tetején lobogós hadi kopja. Két ifi...

Hozd El, Isten

Hosszú utam gondja, kínja, száz könyv lapja meg se bírja, ezer dal sem mondhatja el, mit ég madara énekel. Volt, mi fájt, és jött, mi ártott, ké...

Szondi Két Apródja (2cz.)

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond, Pattog a bomba, és röpked a gránát; Minden tüzes ördög népet, falat ont: Töri Drégel sziklai várát. „Szép...

Hunyadi és Kapisztrán nándorfehérvári diadaláról

Keresztény Kapisztrán János, ferences barát bús Magyarországba indult, hallván sok baját, hallván rút széthúzásokról, sok békétlenségről, hallván szor...

Igaz Hittel

Kellesz nekem, igazság szava.. Csillag vezet, és majd eljutok oda, ahol Virágok élnek, s világok égnek.. De nincs még talán minden oda. Engedj tovább...

Ìgèret

Fordulj kedves lovam napszendület felé, úgyse jövünk többet soha visszafelé. Messze földre megyek elbujdosok innen, szép szülőhazámat nem látom meg...

Igazi Tüz

Hóborította sírdombok között Keresem elmúlt idők szavát Volt ki elment, volt ki feladta Volt ki értük is, de ment tovább Dal lett a szóból, ének...

János Pap Országa

Büszke, harcos, kalandor nép Volt a magyar nemzet, Kétélű kard, mely ha moccant, Jobbra-balra sebzett S jobbra-balra, merre fordult, A fegyvernek...

Komámasszon

Az uramnak ördög bújt a bocskorába, Három hete hogy iszik a korcsmába’, Haza-haza jövöget, engem jól megvereget, Komámasszony, Haza-haza jövöget,...

Kikelet

Gyűlöl a sors, mert igaz ősi Ha bujdosó is, rejtett, titkos, Megfáradt, de él még vérünk, s Maradt tiszta. Sosem piszkos. Lángtengeren, vérözönbe...

Kinizsi Mulatsága

Szép Erdélyországnak földje nagy vészben vala, jõ, közelg az rút pogánynak szörnyû sok hada. Dúl, rabol, és pusztít, gyilkol, vassal, és tûzzel,...

Mégegyszer..

Bús fejünket vad kősziklák; rejtögetik, lappontgatják. Jártunk-keltünk eltakarja, erdők, berkek bús avarja. Amerre bujdokol, erdőn-hegyen át, Ne...

Középeurópai Hobo Blues III (Deák Bill Gyula cover)

Jártam az úton, mit keresztfák kísértek, Jártam a földön, ami még megmaradt, Jártam a réten, hol tankok legeltek, Jártam az erdőn, hol nincs többé...

Julianus Útja

Az én uram, jó béla király Így szólt hozzám fényes palotában: Messze tekintek, el napkelte iránt, Tudnom kell, hogy állunk népünk dolgában! Hallottam...

Leszek A Csillag

Elmúlt korok elmúlt partján, mesén, regén túl, Boldoghonnak jó gazdája, a Napot Nézõ Úr, tovább indult, útra lépett, a Felsõ Világba, S útravalóul,...

Leszek A Hold

Éjszaka Lángja, Hû fiad gyámja, Hej, maga Táltos Hold-Anya, Útra ha lépünk, míg hazaérünk Kísérd a léptünk, vezess haza. Új hold, éji dal, lángot...

Moldvageddon

Kerek utca, kicsi ház, benne legény, mit csinálsz? Kerek utca, kicsi ház, benne leány, mit csinálsz? Csinosítom magamat, várom a galambomat. Csinosíto...

Napisten Hava

Nem fénylett még nap, se hold, sem csillagok, Hideg volt a föld, és sivár, üres pusztaság, Vad sem verte fel az éjnek menedékét Nem bolygatta meg s...

Puszta Föld

Hetvenkedve erejével, tarjagos, bősz főurak, rimákkal, föld szemetével, honi méltóság így mulat. Igricekkel, regősökkel övre ezüstös tükörrel,...

Napom, Fenyes Napom

Árva ősök árva sarja, nem maradott föld, se ház, ételem, mint ég akarja, s majd az Isten felruház. A kék égnek volt rám gondja, éltem, mint réte...

Megöltek egy legényt

Megöltek egy legényt Sárgaréz lószerszámért, Belévetették a Tiszába Jó nyergéért, piros pej lováért. Tisza be nem vette, Partjára vetette, Arra jár eg...

Ötödik Nap

Élet tört fel dalaikból, Lángolt szívükben a harag, Iszony csengett szavaikból, S testükből emeltek falat. Nézték gyermekek halálát, És csak sírtak te...

Néma Harangok

Másként kezd sütni a nap az égről. Ősz lett tavaszból, tél az őszből, (Az) időnek járását nem állítja semmi: Meg kell hát halni, és semmivé lenni. Az...

Nyárutó

Így tért Atyáihoz az utolsó pogány besenyő Száz csatában győztes, népet új hazába vezető Szabad róna gyermeke, nem lázad többé, nyugton immár, Kopjafá...

Mennyei Harang

Jó régvel,már hajnal,lám elindulék, zöld mezõ útjába, harmatnak ágyába, s ott, útban hallám az mezõ énekét, s ím, annak végén búzamezõt lelék. Sz...

Népdal

Hatalmas hegy az élet vizén, Kíváncsi vágy a szíved mélyén Merre száll a kimondott szó, Ami el nem mondható?! "Ha én elmegyek, Még a fák is sírnak Gy...

Szabad Madár

Hidegen fújnak a szelek, Hidegen fújnak a szelek, Hidegen fújnak a szelek, Azok nem jót jelentenek! Hidegen fújnak a szelek, Azok nem jót jelente...

Szent László (1cz.)

Monda Lajos, a nagy király: Eredj szolgám, Laczfi Endre, Küldj parancsot, mint a villám, Köss nehéz szablyát övedre: A tatártól nagy veszélyben Forog...

Táltosok álma

Gaz fertelmeknek kútfője, Elfogattál, megmérettél Pálcát tört bírád feletted, Törvény által hogy ítéltettél, Bűnöd-vétked nem vallottad, Régi hit...

Táltosének

Tudó, büszke, ékes, szabad, Napot éri, ha felzeng szavad. Énekedben Tavasz sarjad, Fénylátóként minden sarjad, Éli majd, várja, mi jő, Hó alól Nap vi...

Tavasz Dala

Tán most lészen vége mindennek, mi szabad. Idegen üldözi legjobbjaink, és mi marad, Elfelejti majd, dicső őseink, múltunk. Új hitet, új életet kell...

Tavaszköszöntő

Hej regö-rejtem, sosem felejtem a napnak ragyogását, holdnak lángolását, a csillagok világát! Hej regö-rejtem, sosem felejtem a szél zúgó sza...

Tündérkert

Bánat, bánat, de megettél, mennyit a földbe nem tettél, be jobb volna, odatennél, csak a búval ne értenél. Meg kell a búzának érni mert minden n...

Téli ének

Jönnék, hogyha várnának, keserû - kínos vártának Keserû - kínos rabja nem lennék... Maradnék, hogyha hagynának, tüzes lépteim szárnyának Ellent nem...

Vándor-Fohász

Mezőn széllel járó, Szép lovas vitézek, Napkeletről tűzvihar Rohan már felétek. Átkozott bősz förgeteg, Földetek eléri, Holtak, láncra fűzöttek Jajsz...

Úri toborzó

Hússzor ezer kapás paraszt nyeli dühét, búját, éhét, hajtják védni, mit nem ismer, s nem látja bajai végét. Állj fel, állj ki, te hazád is, add...

Thury György Balladája 2. rész

Fehérvár erődjében búsul Hamza bég, Az töröknek híres bajnoka Délről jő a portya, sereget pusztítja, Minden módon őket zargatja. Fel, Palotára, indulj...

Világfa

Fenn nagy égen kerekedik egy fekete felhő, hej rege rejtem, rejtem, Út porából, zöld mezőben hajt ki cifra erdő, hej rege rejtem, rejtem, Abba nődögél...

Világfutó Szél

Egyszer kértem, szél lettem, a nagyvilágot értem. Másszor kértem, víz lettem, Virág közé befértem. Víz csókolta virágot, harmat hajnalt köszöntött, S...

Védj Meg, Láng!, 1. Rész

Felszállóban a hajnali dér. Ne sírj, Lelkem, űz a vér! Szép Vitézem, lóra ne ülj! Ellenség most nem menekül! Elment a harcba a Kedvesem, Nélküle mit...

Vérző Ima

Összetört álmok tükrében Pergette vissza életét Nemesre-jóra-szépre született De kihívta gonosz végzetét. Halandó teste megtöretett, És évei szá...

Zivatar

Föld, mi szült, Te vagy a fény, Te vagy a kezdet, véled éled új remény. Dal, mi vár, jele az égen, sötétből napra vált, büszke-épen. Fele zivatar, fe...

Védj Meg, Láng!

Védj meg láng, Erdő mélye rejt el. Nem vezet út, nehogy Így érjen el a végzet. Nézz hát rám! Bánat nem felejt el. Szép Daliám Hol lellek hát m...

Tűzhozó

Tavaszáról lerí most hogy Mező nyílik, ének harsan Hajnal illatot hoz szél Telet kíván vissza halkan Fényes nap, szép csillagok Utat megmutassatok Fé...

Zách Klára

Rossz idõket érünk, Rossz csillagok járnak. Isten ója nagy csapástól Mi magyar hazánkat! Királyasszony kertje Kivirult hajnalra: Fehér rózsa, p...

Virrasztó

Mily számmal valátok, az fertelmes pogányi. Mily haddal nyomátok- rabot, kincset találni. Mily vészben valának szabadjaink végvári. Mint űztök falá...

A juhászlegény balladája

Szép sarjú juhászlegény őrözgeté végtelen sok johát, ezer báránykáját, és amint ott őrzé, nagy szívvel keríté, fúja, fúvogatja mindig furulyáját....

A Szikla Legendája

Sem Maros két partján tenger csodafűvel, sem imádságokval, sem jámbor énekvel, nem tudták javasasszonyok megjajítani a rég betegen halódó szegényem...

A rab gólya

Árva gólya áll magában Egy teleknek a lábjában, Felrepûlne, messze szállna, Messze messze, Tengerekre, Csakhogy el van metszve szárnya. Várja,...

A Hadak Útja

Búcsúzom, jó fiaim, szép lányaim, népünk mint levél õsz fa ágain, megtipratott, szétszóratott, immár holdas éjbe indulok. Hadúr, hallván hû vitéz...

A Dudás

Égi bika, láncot szegő, éjjel kelő, hajnalt verő, két szarva közt, két szemével, fényes Holdat is öklelő. Fekete, mint éj sötétje Tűz előtte, lá...

A Galagonya

Őszi éjjel izzik a galagonya izzik a galagonya ruhája. Zúg a tüske, szél szalad ide-oda, reszket a galagonya magába. Hogyha a Hold rá fátylat eres...

Áldja meg az Isten

Áldja meg az Isten azt az édesanyát, Ki katonának neveli fel a fiát, Húsz évig tartja világ pompájára, Húsz év után adja fekete gyászra, Szólnak ott a...

A Nap és Szél Haza

Szegény asszony, volt neki hét fia Járt nap-nap után napszámba. Egy nap nem kapott már más egyebet, Egyetlen csupor sebes tejet. Lelkére kötötte...

A Walesi Bárdok (3cz.)

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal London utcáin ez? Felköttetem a lord-majort, Ha bosszant bármi nesz! Áll néma csend; légy szárnya bent, Se künn, nem hal...

Borivók Éneke

Adjon isten szekeret, A szekérnek meg kereket, Üvegemnek feneket, Abból iszom eleget Még a hírit elviszik, Hogy a magyar bort iszik, Pedig terüngetté...

Áldás

Adott, és nevelt, kacagó, dús ártatlan világ, zengte énekét, Nap ragyogta színes hajnalát. Nyárról énekelt, fakadó, még sápatag virág, élte életét, f...

A Walesi Bárdok (1cz.)

Edward király, angol király Léptet fakó lován: Hadd látom, úgymond, mennyit ér A velszi tartomány. Van-e ott folyó és földje jó? Legelõin fû köv...

Ágnes Asszony (2.cz)

Nosza sírni, kezd zokogni, Sûrü záporkönnye folyván: Liliomról pergõ harmat, Hulló vizgyöngy hattyu tollán. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. „Méltóság...

Ágnes Asszony (1.cz)

Ágnes asszony a patakban Fehér lepedõjét mossa; Fehér leplét, véres leplét A futó hab elkapdossa. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. Odagyûl az utcagyer...

Amit ad az ég (Álmos búcsúja)

Ülj le mellénk, ülj a tűzhöz, táltos szívű, jó öreg, beszéld el idők folyását, meséld el az életed. "A végtelen róna szívében volt az én szülőhazám...

Árpádházi Margit Balladája

Néztem az égen kirajzolódó görög éjszakát Csillagfény tengerében. Jó uram koldusként, vakon kereng a Hatalmas várnak börtönében. Hová vet sorsom,...

A Walesi Bárdok (2cz.)

Egymásra néz a sok vitéz, A vendég velsz urak; Orcáikon, mint félelem, Sápadt el a harag. Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik. - Ajtó me...

Bor Vitéz

Ködbe vész a nap sugára, Vak homály ül bércen völgyön. Bor vitéz kap jó lovára: "Isten hozzád, édes hölgyem!" Vak homály ül bércen völgyön, Hűs szél...

Futóbetyár

Futóbetyár, kínnal éhes, éje nincsen, napja véges, üldözi kard, fegyver, törvény, földönfutó szülőföldjén. Ácsolják tán már a bitót, Kerítenek hóhért...

Hajdútánc

Nosza hajdú, fürge varjú Járjunk egy szép táncot! Nem vagy fattyú, sem rossz hattyú Kiálts hát egy hoppot! Szájad mondjon, lábad járjon Egy katon...

Csillagok dala

Látni, élni, hajnalt remélni Örökölni a csillagok dalát Álmodni vágyni, szél szárnyán szállni Hajnal végén, hegyeken, felhőkön át Jön majd világr...

Búsirató

Fellegbe öltözött napom, kihunyóban van csillagom, Kelljen tetőled elválnom, kedvemre termett virágom Ha kedvemre is termettél, mégis bánatot szerezté...

Hajnalpír

Hallod, a szél hogy sír, ha Ősök hangját hozza... Látod, bús átkunk, testvér testvér vérét ontja... Érzed, a vér meglódul, a szív fellángol, hinni,...

Búcsúzó

Ideje már bujdosásimnak, Eljött már távozásomnak. Bús-szomorú utazásomnak, Fájdalmas és nehéz búcsúzásomnak. Angyalodat én Istenem, Küldjed hogy kísé...

Hajnalünnep

Szívem úgy várja a csillagokat, Bocsásson rám Véled álmokat. Boritaltól, ha bódul a nép, Nem sejti senki, ha küszöbe lépsz. Vezet az út csillag a...

Égnek Ostora

"Sok év múltán, ha tűz mellett regét, mondát énekelnek, ősz fejű öreg is lesz ott, s régmúltra fordítják a szót, idézik múlt dicsőinek, apáiknak, ősei...

Galamb

Látom a szép eget fölöttünk fényleni, Békesség csillagát rajtunk lengedezni. Talán vérmezőben háromszínű zászló, A Seregek Ura legyen oltalmazóm! Nem...

Hamu és gyász

Elmúlik lassan, minden mi él, mi fiatal, és új utat remél, ha el meri mondani bánatát. Mint a megsárgult levél. Hiánya csendben, tétován fáj, a míg s...

Égi Madár

Miért búsulsz kenyeres, midőn semmid nincsen? Jó az Isten, jót ád, légy reménységben. Fölnyílik az idő majd az gyönge fűre, Hová szemünk lát, elbuj...

Dózsa rongyosa

Parasztvezér, szava eleven láng, kereszteshadak, kapán, kaszán, hangjuk égre zeng, dühük égő, úrféle nem maradhat élő, éhes áradat, üszök és rom, düh...